Helyére került a „Teve”

2021 novemberében újabb taggal bővült a RepTár flotta. A 301 oldalszámú, régen várt Li-2T, a külső kiállítótérben a spotter torony melletti betonkockán találta meg a helyét.

A Li-2 típusnevet 1942-ben kapta meg, az amerikai Douglas gyár licence által gyártott alsószárnyas, kétmotoros repülőgép. A DC-3 gyártási jogát 1936-ban sikerült megszerezni a Szovjetuniónak. Borisz Pavlovics Liszunov vezetésével a szovjet szakembergárda munkának látott és PSz-84 (Passzazsirszkij Szamoljot = utasszállító repülőgép, 84 = repülőgépgyár száma) típusjelzéssel elkészültek az első szovjet „DC-3”-asok, majd 1939-től a sorozatgyártásuk is elkezdődött. 1940-ben az Aeroflot, a szovjet polgári repülés alkalmazta a típust. A II. világháború kitörésétől katonai feladatokra használták, egyebek között desszant egységek szállítására, utánpótlások célbajuttatására. Az alapvetően nem harci gépnek tervezett repülőgépnek volt felfegyverzett változata is.
A PSz-84/Li-2 típust közel húsz évig gyártották. A szocialista országok többsége rendszerbe állította, Magyarországon 31 darab Li-2 volt. Hazánkban, a háború után megalakult Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt. repülte az első gépeket, amelyek 1946 augusztusi érkezésüket követően magyar lajstromjelzést kaptak. 1946. október 15-én szálltak fel az első belföldi járatok, egy évvel később már nemzetközi légiforgalomban is részt vettek. 15 éven keresztül voltak megbízható gépei a magyar polgári légiforgalomnak. Az utolsó Li-2-est a MALÉV flotta búcsúztatta el 1961-ben.
A Magyar Néphadseregben 1949-ben került rendszeresítésre a típus, melyet „Tevé”-nek neveztek el. A nagyközönségnek az 1951-es díszszemlén mutatkozott be és 1975-ig szolgált a magyar légierőben.
A RepTárban kiállításra került Li-2T-t, 1952-57 között a Magyar Néphadsereg alkalmazta, majd 1957-ben a MALÉV gépparkjába került, HA-LIS lajstromjelzéssel. 1964-es selejtezését követően a pécsi vidámparkban állították ki, ahonnan a Szolnoki Repülőmúzeumba került 2006-ban. Szolnokon visszakapta eredeti katonai zöld festését és a 301-es oldalszámát.