Workshop Secrets

Március 8. - Nemzetközi Nőnap
A Nemzetközi Nőnap alkalmából belelapoztunk a repüléstörténet nagykönyvébe és azon hölgyek közül idéztünk meg néhányat, akik tehetségük okán nemük első képviselői lehettek a repülés valamely területén.
A patikus jelölt Puma pilóta
Michna György 1921. december 19-én született Miskolcon. Édesapja patikusként dolgozott, neki is ezt a jövőt szánta. Iskolás éveit Pápán töltötte. Kiváló sportoló volt. Számos sportágban jeleskedett. Teniszezett, úszott vívott.
„Új” trófeák a RepTárban
Új vitrinnel gazdagodott az Indóház emeletén található háromtermes katonai repüléstörténeti kiállításunk.
Emese 100
1921. november 10-én alakult meg a magyar repüléstörténet legnagyobb múlttal rendelkező repülőegyesülete, a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület.
„Csőrike” búcsúja
Éppen húsz éve, 2001. november 8-án, egy csütörtöki napon karcolta utoljára az égboltot a szentkirályi sasmadár: „Csőrike”.
25 évvel ezelőtt emelkedett utoljára tervező pilótájával magasba a Denevér
A RepTárban van egy különleges repülőeszköz, amely az egész világon egyedülálló.
Forradalmi festés
Az ’56-os forradalmi eseményeket a Mi-4-es helikopter rövid történetén keresztül idézzük fel
„Panni” első repülése
A magyar hőlégballonozás történetét 1976-tól, a Pannónia hőlégballon születésétől számítjuk.
Gratulálunk!
Világrekorder óceánrepülőnk, Németh Zsigmond 2021. szeptember 25-én a budapesti Belvárosi Ferences Templomban megkapta a Vitézi Rend Arany Érdemkeresztjét.
Padláslelet
​Érdekes újrahasznosított repülőgép alkatrésszel gazdagodott a RepTár gyűjteménye. A repülőgép roncsokból, alkatrészekből készülő használati tárgyakat Tanyai vagy padlásleleteknek hívják a roncskutatók.
30 évvel ezelőtt mutatkozott be a Hungarian Sky Hussars
„Volt egyszer egy kötelék, amely sok évtized után először adott hírt a világnak a magyar katonai pilóták tudásáról, repülő művészetéről.
Pápaszállító helikopter
25 évvel ezelőtt, szintén szeptemberben látogatott hazánkba II. János Pál pápa, aki akkor már másodjára járt Magyarországon.
Szakmai Facebook csoport alakult a Messzer a Balatonban projekthez
A nagy érdeklődésre való tekintettel egy külön nyilvános csoport alakult a Messzer a Balatonban projekthez. A csoportban a projekttel kapcsolatos információk, további videók és felvételek kerülnek megosztásra.
Vitéz Háry László emlékművének avatása
Vitéz Háry László magyar királyi repülő vezérőrnagy, az önálló magyar légierő első parancsnoka emlékművét ünnepélyes keretek között a RepTárban avatták fel augusztus 14-én délelőtt.
Szentgyörgyi Dezső relikviát kapott a RepTár
A RepTár 2017-ben újabb kivételes relikviával gazdagodott. Ifj. Szentgyörgyi Dezső ajándékozta édesapja MALÉV-os igazolványát a múzeumnak.
Horthy István repülő főhadnagy emlékhelyének ünnepélyes felavatása
A RepTár Szolnok Nkft. vitéz nagybányai Horthy István, a magyar repülés és a vasút fejlődése érdekében végzett munkája előtt tisztelegve, ünnepélyes keretek között helyezte el a repülő főhadnagy domborművét Repülőmúzeum udvarán. Megtisztelte jelenlétével ünnepségünket a repülő főhadnagy fia és családja, továbbá unokatestvérei is. Közreműködött a Légierő Zenekar Szolnok, valamint a Magyar Honvédség különleges díszelgő csoportja.
Horthy István emlékkiállítás
Vitéz nagybányai Horthy István 1928-ban szerzett gépészmérnök diplomát, majd a Weiss Manfréd gyár repülőmotor osztályán helyezkedett el.
RepTár adomány
100 ezer forintot adományozott a RepTár a Szolnoki Liget Otthon alapítványának. Az intézmény a repülőmúzeumtól kapott adományt fejlesztőjátékok vásárlására fordítja.
Frontemlék
Folyamatosan érkeznek a felajánlások a RepTárba. Egyik érdekes relikviát még 2017 nyarán kaptuk. Az adományozó szerint a fotón látható ragasztott páncélüveg egy orosz repülőgépből származik, amelyet Kurszk környékén lőtt le a légvédelem.
Értékes gyűjtemény érkezett a RepTárba
Zoltai Lajos, II. világháborús pilóta hagyatékából érkezett értékes gyűjtemény a RepTárba
Ásó, kapa – nagykaland!
A meglévő balatoni roncs mellé egy másik Il-2m3-as típusú csatarepülőgép roncsai lettek kihelyezve a Hangárba.
100 éves a világ első menetrendszerinti légiposta szolgálata
A 2018-as esztendő a kerek évfordulók éve.
„AMIRŐL A BALSAFA MESÉL”- időszakos kiállítás
A vitrinekben kiállított makettek nem műanyagból készült „gyári” méretarányos repülőgépek, hanem az alkotó fantázia, a teremtő emberi kéz csodái, melyeket Puskás Mihály készített balsafából.
„Honvéd ejtőernyős vadász, az ország első katonája…”
A HM HIM vándorkiállítása a RepTárban 2018. szeptember 30-ig tekinthető meg.
Vasutas múltidézés
A MÁV Zrt Szolnoki Járműjavító üzeme megajándékozta a RepTárat
Tomika begurult a Hangárba
Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy a….”Tomika” néven emlegetett, GAZ 69 (APA-12) kocsinak miért virít az elején UAZ felirat? ​
Szolnoki kötődésű emléktárgy került a RepTárba a közelmúltban
A történet szála a ’80-as évekbe nyúlik vissza. Farkas Bertalan kiképzett űrhajósunk 1980. május 26-án beírta magát a magyar repüléstörténet nagykönyvébe.
Montgolfier után szabadon
A repülés hőskorát idézi fel a 2019. júniusában RepTárba érkezett HA-831 lajstromszámú hőlégballon, amely a cibakházi Varga József tulajdona.
A délegyházi diótároló története
Az Aranysas 2019. áprilisi számában jelent meg Magó Károly cikke a Kiskunlacházánál lezuhant B-24 típusú bombázó legénységének történetéről.
Halifax és B-24 – emlékek Mórahalomról
Szél Imre felajánlásának köszönhetően került a RepTárba egy eredeti fénykép, amelyen az 1944. szeptember 11-én Ruzsánál lezuhant Halifax bombázó roncsa látható.
Új helyre került Farkas Bertalan emléktáblája
70 éves „Gém” a RepTárban
1951-ben gördült le a gyártósorról az a Jak-12R, amely a RepTár hangárjában került kiállításra.
Sebesen, mint a szél!
Nem véletlenül kapta a „Taifun” becenevet a 315km/h maximális sebességgel repülni képes Bf 108-as repülőgép, amely tervezésének 1933-ban látott neki Wilhelm Emil "Willy" Messerschmitt, az egyetemes repüléstörténet egyik kiemelkedő alakja.
„Boszorkányok” pedig voltak és vannak…”
Tobak Tibor könyvéből kölcsönzött sorokkal idézzük meg a második világháború legendás bombázószázadának „boszorkányos” jelvényét.
Ember az űrben! – az űrkorszak nyitánya
1961. április 12-e az egyetemes repüléstörténet kiemelkedő dátuma.
20 éve adták át Szolnokon az első „Csillagharcos”-t
Az F–104 Starfighter; egyhajtóműves, szuperszonikus, könnyű vadászrepülőgép. Tervezője Kelly Johnson, az egyik leghíresebb amerikai repülőgép-konstruktőr. A NATO alap elfogó vadászrepülőgépe. A németeknél a ’70-es évek elején ez a típus alkotta a Luftwaffe – a német légierő – gerincét.
Jak-11 sztori
A Jakovlev – szovjet – tervező iroda legismertebb repülőgépei között volt a Jak-11-es, vagy, ahogy mi magyarok elneveztük: az Ölyv.
MiG-15
A MiG-15, elsőgenerációs sugárhajtású vadászrepülőgép volt a magyar jet-korszak úttörője. 1951-ben érkeztek meg hazánkba az első MiG-ek.
MiG-17PF - 65 évvel ezelőtt…
Egy kerek évforduló kapcsán állítjuk fókuszba a Fresco natokóddal jelzett, RepTárban is megtalálható MiG repülőgépet!
MiG-21 F-13 Fishbed-C
A MiG-21 a világ egyik leghosszabb ideig üzemben tartott és legtöbb változatban készült vadászgépe, az első szovjet gép, amely a hangsebesség kétszeresével tudott repülni.
Több mint fél évszázad a repműszaki képzés szolgálatában
A pandémia miatt a nagyközönség jóideig nem látogathatta a RepTárat. A múzeum csapata a kényszerleállás alatt régen tervezett fejlesztések megvalósításán munkálkodott.
Mil Mi-1 „Hare”
A magyar katonai repülés forgószárnyas korszaka 1955-ben kezdődött. Ekkor csupán 2 db Mi-4 helikopter állt a légierő rendelkezésére, ám üzemeltetésük tragikus repülőeseményekkel zárult.
1910. március 8.
Ez a dátum szerepel, az Aeroclub de France által kiállított okiraton, Raymonde de Laroche neve alatt.
Újabb születésnapos a RepTárban: 45 éves a „Kalóz”
A Délvidéki Aero Club 1930. Vitorlázórepülőgép Szakosztálya 2019-ben ajánlotta fel egyik, kényszerűségből „nyugdíjazott” kedvencét a RepTárnak.
R-26 Góbé
Ki ne ismerné a világhírű Rubik-kockát és magyar feltalálóját: Rubik Ernőt? Azt azonban talán kevesebben tudják, hogy a kocka megalkotójának édesapja, Kossuth-díjas repülőmérnök, világhírű repülőgép-tervező volt.